Amerika mindig is egy vonzó földrész volt számomra. Úgy ahogy van, az egész kontinens. Szerencsém volt bejárni Dél-Amerika egy részét is, csodálatos tájak, Chille, Equador, Galapagos, Peru, Argentína, visszavágyom! És micsoda élmény vár rám, hogy most siklóernyősként 2025 januárjában Kolumbiát fedezhetem fel.
USA azonban ennél is többet jelentett korábban. Fiatal koromban engem is különösen vonzott az amerikai álom, mint a szerencsét kereső és sokszor tragikus sorsot megélő kivándorlók millióit. Ki tudja, talán a kommunista blokk elzártsága, a bennem élő Vízöntő szabadságkeresése, Frank Zappa zenéje, vagy éppen az ifjú Michael Douglas által fémjelzett ikonikus „San Francisco utcáin” filmsorozat, (melyet az „átkosban” is vetítettek a televízióban otthon) hatott így rám. Mindenesetre el sem tudtam volna annál menőbb dolgot képzelni a huszas éveimben, mint azt, hogy az USA-ban élek, jövök-megyek.
Így nem volt kérdés, hogy amikor 1991-ben főiskolás koromban egy amerikai babysitterkedésre felhívó álláshirdetés került elém, elemi erővel vetődtem a lehetőségre. Erről a tapasztalatról már írtam blogomban, így erre itt most nem térek ki. Elég legyen annyi, hogy elnyertem az állást, és a munkámat követően legalább másfél évtizedig totális identitászavarban voltam, a ráció viszont azt kalapálta dübörögve bennem, hogy az USA-ban a helyem, hiszen ott tudnék hamarabb egzisztenciálisan nyugvópontra jutni. Ez pedig valljuk be, komoly érv egy önmegvalósításra vágyó fiatalnak. Azonban, mint oly sokszor, időről időre felülkerekedett az érzelemvilág, a szívem mindig hazahúzott.
Hányszor hasított belém a Terentius idézet: „csak égboltot vált, de lelket nem, aki áthajózik a tengeren”. Ide-oda utaztam USA és Magyarország között, kétségekkel küzdve. Teljes mértékben az IWI sikereivel állt helyre bennem azon döntésem helyessége, hogy nekem itthon a helyem. Ekkor azonban már elmúltam 40 éves. Végérvényesen pedig akkor került helyére minden 49! évesen, amikor 2017-ben az American Council on Exercise (ACE) iparági szakértőjeként egy teljes szezont tölthettem el a világ legnagyobb fitnesziskolájának San Diego-i főhadiszállásán, saját irodával és megbecsült feladattal, amerikai életmódot élve a saját értékrendem szerint, magam uraként egy Pacific Beach-i bérleményben. „Ez is megvolt Laci”, pipa, saját erőből, szaktudásból, elismerésből, nem pedig a hazát elhagyók keserű kenyerét majszolva. Helyre került bennem, hogy az én életfeladatom többek között az, hogy oktatási innovátorként áthozzam USA-ból a fitnesz edukációval kapcsolatos értékeket, ismereteket. 1993-ban az Ultimate Frisbee-t, 1999-ben a személyi edző, 2014-ben az erőnléti edző és a korrektív tréner, legutóbb 2021-ben pedig a medical fitnesz szakértő képzéseket. Micsoda felismerés volt, hogy ezt a híd szerepkört kell értékelnem és felvállalnom! A teljes képhez, annak megértéséhez, hogy mindig önmagunkhoz kell mérnünk az eredményeket és meghatározni a siker fogalmát az is kellett, hogy nagyon alulról kezdjem, hiszen a babysitterség után voltam építőipari munkás is Chicagóban, (életem legkeményebb fizikai munkájaként éltem meg) és amikor 1999-ben 3 hónapos személyi edző tanulmányutat tettem Kaliforniában, sokszor a bérelt autómban aludtam, mert szállásra már nem volt pénzem. Így született az IWI, ezekre a tapasztalatokra építve vagyok most itt az USA-ban ismét, amikor ezeket a sorokat írom a szállodai szobámban, ezért vehettem részt pár napja itt New Orleans-ban a Medical Fitness Association éves konferenciáján. Semmi sem véletlen, minden a döntéseink eredménye. (Kivétel, ami nem... de most maradjunk a karrierút kérdéskörénél és tegyük a spirituális karmikus háttéröszefüggéseket talonba.)
Ennyire hosszú bevezetőt én még nem láttam, hiszen a Slippery Rock University vendégoktatói munkámról akartam írni! ☺ Azonban ez a háttérösszefoglaló szükséges volt ahhoz, hogy érthetőbb legyen, hogyan kerültem ide.
A vendégoktatói pozíció lehetősége a Testnevelési Egyetemen keresztül jött. Felvettem a kapcsolatot a korábban a TF-en tanító, azóta már USA állampolgár Dr. Kovács István Phd professzorral, aki a SRU testnevelési tanszékének tanára már 20 éve. Először csak közös tudományos kutatómunkáról volt szó. Amikor felmerült, hogy vendégoktóként számítanak rám, az SRU-nak jóvá kellett ezt hagyni, ebben gondolom szerepet játszott felfrissített szakmai önéletrajzom is, főként a PhD-m, melyet saját erőből finanszírozva már az IWI építése közben 7 éves, sokszor reménytelennek tűnő munkával sikerült az Universidad Europea de Madrid doktori iskolájába átjelentkezve abszolválnom 2011-ben. Kellett az SRU oktatói feladat ellátásához az angol nyelvtudás, és az a nyitottság, hogy ugyan közvetlen előnyöm nem származik belőle, mégis beledobom magam ebbe a kihívásba. Miért volt fontos számomra mindez? Életérzés, szakmai angolom fejlesztése, új kihívások és inspirációk megteremtése, új lehetőségek bevonzása.
Ennyire hosszú bevezetőt én még nem láttam, hiszen a Slippery Rock University vendégoktatói munkámról akartam írni! ☺ Azonban ez a háttérösszefoglaló szükséges volt ahhoz, hogy érthetőbb legyen, hogyan kerültem ide.
A vendégoktatói pozíció lehetősége a Testnevelési Egyetemen keresztül jött. Felvettem a kapcsolatot a korábban a TF-en tanító, azóta már USA állampolgár Dr. Kovács István Phd professzorral, aki a SRU testnevelési tanszékének tanára már 20 éve. Először csak közös tudományos kutatómunkáról volt szó. Amikor felmerült, hogy vendégoktóként számítanak rám, az SRU-nak jóvá kellett ezt hagyni, ebben gondolom szerepet játszott felfrissített szakmai önéletrajzom is, főként a PhD-m, melyet saját erőből finanszírozva már az IWI építése közben 7 éves, sokszor reménytelennek tűnő munkával sikerült az Universidad Europea de Madrid doktori iskolájába átjelentkezve abszolválnom 2011-ben. Kellett az SRU oktatói feladat ellátásához az angol nyelvtudás, és az a nyitottság, hogy ugyan közvetlen előnyöm nem származik belőle, mégis beledobom magam ebbe a kihívásba. Miért volt fontos számomra mindez? Életérzés, szakmai angolom fejlesztése, új kihívások és inspirációk megteremtése, új lehetőségek bevonzása.
Életérzés, tanulás:
- Mennyire jó volt kerékpárral betekerni a gyönyörű őszi színpompában reggelente a campusba!
- Micsoda felemelő érzés volt angolul tanítani és beszélgetni a diákokkal az élet egyéb dolgairól is!
- Milyen jó volt időutazást tenni, hogy valaha én voltam diák és most én oszthatom meg a tapasztalataimat az érdeklődő amerikai egyetemistáknak.
- Becsatlakoztam a Campus Tourba, melyet az itt tanulni tervező fiataloknak és a szüleiknek szerveztek, így lehetőségem volt belelátni az egyetem és a campus teljes felépítésébe, szolgáltatásaiba, létesítményeibe, és mondhatom le lettem nyűgözve. Bár az igazi nagy elsőligás egyetemekhez képest ez az intézmény a maga 9000 hallgatójával azért csak a középmezőnybe sorolható.
- Milyen klassz volt az ebédlőben a sok finomság közül válogatva az egyetemistákkal kajálni, együtt edzeni velük a konditeremben, vagy külön a futófolyosón, beülni a science hallgatók által működtetett egyetemi planetáriumba, büszkén viselni az ajándékba kapott SRU-s pólót és hátizsákot, eszmecserét folytatni a tanszéken dolgozó többi oktatóval.
- Érdeklődéssel figyeltem, hogy az egyetemi tandíj részét képező személyre szabott „Meal Plan”-t miként használják ki a hallgatók. Mivel együtt étkeztem velük, láttam, hogy mennyire elcsábítja őket a sok cukrozott, túlfinomított „junk food”, holott nagyon egészséges ételválaszték is rendelkezésre állt. Mivel korlátlan büféasztalos a kínálat, a túlzott mennyiséggel is gondok vannak, szinte mindenki sokszorosan többet szed, többet fordul, mint amennyi indokolt lenne, hiszen bőséges és ínycsiklandozó a választék. Nem csoda, hogy már a húszas éveik elején hízásnak indulnak, igen sok a túlsúlyos közöttük.
- Nem csak oktattam, hanem tanultam is, kíváncsian ültem be a sportszociológia órákra, ahol a sport különböző aspektusait elemezték ki a hallgatók csoportmunkában. Sport-crime, Sport-religion, sport-gender, sport–hazing, vagyis zaklatás, bántalmazás témakörökben adtak elő a hallgatók. Ez utóbbi előadáson döbbenten láttam, csaknem lefordultam a székről meglepetésemben, hogy az általam annyira nagyra tartott Evanston-i Northwestern University amerikai futball csapatának zaklatási botrányát elemezték ki, és az egyik bemutatott YouTube videóban pont az a konditerem (Pattern Gym) volt látható, ahol 32 éve én is sokat edzettem; itt ismertem meg legjobb amerikai barátomat Greg-et.
- Szabadidőnkben Dr. Kovács Istvánnal sokat beszélgettünk, kerékpár túráztunk, így egy nagyon klassz embert is megismerhettem benne. Az is kiderült, hogy ő az én vállalkozói utamat szemlélte nagy érdeklődéssel, én pedig az ő egyetemi karrierjét néztem csodálattal.
Többféle óratípust is oktattam, két külön csoportnak, mert hogy végül is ezért jöttem. Az óráimra sokat készültem, és azért izgultam is, nem tudtam és nem is akartam rutinból lehozni.
- képességfejlesztés óra, ügyesség koordináció, agility létrával, - gyakorlati óra
- videós technikai elemzések, guggolás, fekvenyomás, mélyguggolás, hip-mobilizáció, ez is gyakorlati óra
- fitness menedzsment, karrierépítés kulisszatitkai - tantermi előadás
- Ultimate Frisbee dobástechnika oktatás (ezt a sportot én honosítottam meg az oktatásban Magyarországon 30 éve. Amikor István megtudta, hogy van közöm hozzá, örömmel adta át az óratartás lehetőségét.)
Inspiráció megteremtése, új lendület szerzés:
Sokan úgy hiszik, hogy a motiváció az csak úgy jön, egyes piszok szerencséseknek több adatott, mások meg hiányállapotban szenvednek valamiféle sorscsapás és a görög istenek ellenük történő összeesküvése miatt. Nem így van! Nekünk, mi magunknak kell gondoskodni róla, pontosan az ilyen helyzetek megteremtésével. Senki nem fogja előhívni belőlünk, maximum a parazsat éleszti fel, de a lángot nekünk kell életben tartanunk. Hiszen a sikeres szakmai életút, a lehetőségek, a szaktudás és az ambíciók hármasságának jól kikevert elegyéből jön össze. Egyik sem nélkülözhető. Lehetőségek szinkronicitásként akkor jönnek, ha fejlesztem magam, ha beledobom magam furcsa, szokatlan, ámde mégis valami reményt keltő helyzetebe. És fordítva is igaz, akkor leszek szenvedéllyel teli, ha egy új skillnek köszönhetően meglátok, észreveszek addig nem észlelt elém táruló helyzeteket, melyek felébresztik a mindenkiben ott lévő szunnyadó tehetséget, tettvágyat. Így hát ez egy folyamatos körforgás, egyfajta kavargó ökoszisztéma. Túl sokan nyavalyognak a vélt lehetőségeik szűkössége miatt. Én például jó párszor oldottam meg az önmotiválást önkéntes feladatvállalással. Nem kértem érte fizetést, elismerést, csak egyszerűen csináltam. Ilyen volt az EuropeActive-nál betöltött szakértői munkám is, melyből aztán mégis később számtalan szakmai, kapcsolati előny származott. Helló, rántsd ki magad a komfortzónádból!!! Azt gondolnád, hogy nekem egyszerűen ment az oktatás? Dehogy! Marhasokat készültem rá és izgultam, mint egy elsőáldozó. Hiszen anyanyelvi szinten beszélőknek előadni, bevonni őket a folyamatba nem egyszerű. Szerintem az oktatás a „3 E” egységében működik jól. Entertain, Educate, Empower. De a mércét te teszed fel magadnak, mert lehet egy feladatot kihagyni, enerváltan megoldani, közepesen lehozni, valamint kiválóan brillírozni. Nekem csak ez az utóbbi a mérce, persze ez nem azt jelenti, hogy maradéktalanul képes is vagyok rá, de legalább nekivágok!
Sokan úgy hiszik, hogy a motiváció az csak úgy jön, egyes piszok szerencséseknek több adatott, mások meg hiányállapotban szenvednek valamiféle sorscsapás és a görög istenek ellenük történő összeesküvése miatt. Nem így van! Nekünk, mi magunknak kell gondoskodni róla, pontosan az ilyen helyzetek megteremtésével. Senki nem fogja előhívni belőlünk, maximum a parazsat éleszti fel, de a lángot nekünk kell életben tartanunk. Hiszen a sikeres szakmai életút, a lehetőségek, a szaktudás és az ambíciók hármasságának jól kikevert elegyéből jön össze. Egyik sem nélkülözhető. Lehetőségek szinkronicitásként akkor jönnek, ha fejlesztem magam, ha beledobom magam furcsa, szokatlan, ámde mégis valami reményt keltő helyzetebe. És fordítva is igaz, akkor leszek szenvedéllyel teli, ha egy új skillnek köszönhetően meglátok, észreveszek addig nem észlelt elém táruló helyzeteket, melyek felébresztik a mindenkiben ott lévő szunnyadó tehetséget, tettvágyat. Így hát ez egy folyamatos körforgás, egyfajta kavargó ökoszisztéma. Túl sokan nyavalyognak a vélt lehetőségeik szűkössége miatt. Én például jó párszor oldottam meg az önmotiválást önkéntes feladatvállalással. Nem kértem érte fizetést, elismerést, csak egyszerűen csináltam. Ilyen volt az EuropeActive-nál betöltött szakértői munkám is, melyből aztán mégis később számtalan szakmai, kapcsolati előny származott. Helló, rántsd ki magad a komfortzónádból!!! Azt gondolnád, hogy nekem egyszerűen ment az oktatás? Dehogy! Marhasokat készültem rá és izgultam, mint egy elsőáldozó. Hiszen anyanyelvi szinten beszélőknek előadni, bevonni őket a folyamatba nem egyszerű. Szerintem az oktatás a „3 E” egységében működik jól. Entertain, Educate, Empower. De a mércét te teszed fel magadnak, mert lehet egy feladatot kihagyni, enerváltan megoldani, közepesen lehozni, valamint kiválóan brillírozni. Nekem csak ez az utóbbi a mérce, persze ez nem azt jelenti, hogy maradéktalanul képes is vagyok rá, de legalább nekivágok!
Mindebből fakad, hogy végtére is motiváltan, feltöltődötten érkezem haza Magyarországra, ilyenkor meg tudnám váltani a világot, hol az a hegy? Hadd hordjam el! És azóta hátam mögött van már a New Orleans-i Medical Fitnesz Konferencia is az elképesztően értékes tudásbéli és kapcsolati tőkéjével, mely felvértez azzal, hogy energikusan tudjam belevetni magam a soron következő új kihívásba, ami nem más, mint a Semmelweis Egyetemen angol nyelven a fizikai aktivitás, edzésprogram tervezés oktatása, valamint a hazai medical fitnesz koncepció továbbfejlesztése.
Tegnap a New Orleansi French Quarter-ben sétálgatva egy szembe jövő póló feliratra lettem figyelmes, mely összegezte, amit most ebben az írásban mondani akartam:
„This is my story and I am greater than my mistakes!”